Ha kötelezettként a fizetési meghagyást nem vesszük át (vagy az átvételt megtagadjuk), akkor az a Polgári Perrendtartás kézbesítési fikció beálltára vonatkozó szabályai szerint jogerőre emelkedik, így a velünk szemben fennálló követelés végrehajthatóvá válik. Azonban ebben az esetben is van egy utolsó mentsvár: az Fmhtv. 32. § biztosít egy „második” lehetőséget, a rendkívüli ellentmondásét. Jelen cikkünkben ezzel foglalkozunk részletesebben. A fizetési meghagyásról szóló rövid ismertető cikkünket itt érheti el.
A „második” ellentmondási lehetőség rendkívüli jogorvoslatnak minősül, hiszen az kizárólag a már jogerős fizetési meghagyás alapján elrendelt végrehajtási eljárásban vehető igénybe. Abban az esetben, ha az Fmhtv. szerint lehetőség van rendkívüli ellentmondásra, és a közjegyző hivatalból nem utasította el azt, a fizetési meghagyás hatályát veszti, és a végrehajtási eljárás megszüntethető!
Mivel ez a joghatás a jogosultra nézve egyértelműen hátrányos, a törvény rendelkezik egy „kompenzációról” számára: az ellentmondás előterjesztésével egyidejűleg a kötelezett köteles a végrehajtást során felmerült, a jogosult által megelőlegezett költségeket a végrehajtónál megfizetni és ezt az eljáró közjegyzőnek igazolni. További biztosíték a jogosult számára a Pp. 320. § (2) bekezdése, amely alapján amennyiben az ellentmondás folytán perré alakult eljárásban a bíróság megállapítja, hogy az alperes a jóhiszemű joggyakorlás követelményével ellentétesen vagy egyébként nyilvánvalóan alaptalanul terjeszt elő ellentmondást, legkésőbb az eljárást befejező határozatban pénzbírsággal sújtható.
A rendkívüli ellentmondás nem keverendő össze azzal az esettel, amikor a kötelezett a kézbesítési vélelmet támadja meg, legyen az akár nem szabályszerű kézbesítés miatt, vagy önhibáján kívül álló egyéb okból. A vélelem eredményes megdöntése esetén a kötelezettnek nem kell viselnie a már felmerült költségeket, és ebben az esetben is perré alakul az eljárás.
A fentiek alapján tehát három tényezőnek kell fennállnia, hogy rendkívüli ellentmondással élhessünk:
- A fizetési meghagyásnak kézbesítési fikció útján kell jogerőre emelkednie.
- A végrehajtási lap kézbesítésétől vagy átvételétől számítva nem telt még le a 15 napos határidő.
- A végrehajtónál felmerült, és a jogosult által megelőlegezett összegek a végrehajtó előtt megfizetésre, illetve a közjegyző előtt igazolásra kerültek.
Amennyiben követelés érvényesítése van folyamatban Ön ellen, és úgy látja, hogy jogosult rendkívüli ellentmondás benyújtására, keresse a Budapest XI. kerületében található Újváry Zsolt és Társai Ügyvédi Társulást bizalommal! Természetesen az Ügyvédi Iroda rendelkezésére áll abban az esetben is, ha rendkívüli ellentmondásra már nincs mód.
Elérhetőségeinket itt találja: KAPCSOLAT