Egyesület alapítása, hogyan lehet egyesületet alapítani?
Az egyesület a tagok közös, tartós, alapszabályban meghatározott céljának folyamatos megvalósítására létesített, nyilvántartott tagsággal, valamint jogi személyiséggel rendelkező jogi személy. Az egyesület létrehozásához kötelező az alapszabályt elfogadni, az alapszabály elfogadásához legalább tíz személy egybehangzó akaratnyilatkozata szükséges.
Az egyesület gazdasági tevékenységet főszabály szerint nem folytathat, csupán kiegészítő jelleggel, a cél megvalósításával közvetlenül összefüggő gazdasági tevékenységet.
Civil szervezetek alapítása
Civil szervezetnek tekintjük:
-
a civil társaságot,
-
a Magyarországon nyilvántartásba vett egyesületet ( a párt, a szakszervezet és a kölcsönös biztosító egyesület kivételével),
-
és az alapítványt (a közalapítvány és a pártalapítvány kivételével).
A civil szervezetek minden olyan tevékenységet folytathat, ami nem ütközik Alaptörvénybe vagy más jogszabályba, valamit nem valósít meg bűncselekményt.
Egyesület alapítása, hogyan alapítsunk egyesületet?
Egyesületet legalább 10 fő hozhat létre. Úgy, hogy ez a 10 alapító tag a szervezet megalakulását kimondja, alapszabályát megállapítja és ügyintéző, képviseleti szervét megválasztja. Az egyesületnek magyarországi székhellyel kell rendelkeznie. Alapító vagyon az egyesület alapításához nem szükséges. Tehát adott 10 olyan ember, akik meghatároznak egy általuk elérni kívánt közös célt, melyért dolgozni szeretnének. Elfogadják az egyesület alapszabályát, és ezt követően kérhetik az egyesületnek a bírósági nyilvántartásba történő bejegyzését. A bejegyzés után pedig az egyesület megkezdheti a működését.
Tagság szabályai
Az egyesület rendes tagjai azok a tagok, akik teljes mértékben részt szeretnének venni az egyesület életében. Így minden olyan jog és kötelezettség megilleti, illetve terheli őket, amelyet a jogszabály és az egyesület alapszabálya a tagok számára meghatároz. Ha azonban valaki nem kíván részt venni az egyesületi munkában, hanem csak anyagi támogatást szeretne nyújtani az egyesület céljainak eléréséhez, erre is van lehetőség. Pártoló taggá válhat, ha ilyen tagsági forma létrehozását az alapszabály lehetővé teszi. Végezetül pedig egy egyesületben lehetőség van arra is, hogy olyan személyeket, akiknek korábbi tevékenysége az egyesület célja szempontjából példaértékűnek tekintendő, az egyesület tiszteletbeli tagnak válasszon meg. A pártoló tagok és a tiszteletbeli tagok csak tanácskozási joggal vehetnek részt az egyesület szerveinek ülésén. Nem szavazhatnak, továbbá vezető tisztségviselővé sem választhatók. Az egyesületi tagság az egyesület nyilvántartásba vétellel jön létre, az alapítást követően a belépési kérelemnek a közgyűlés általi elfogadásával keletkezik.
A tagok jogai és kötelezettségei, tagdíj
A tag részt vehet az egyesület tevékenységében és rendezvényein. Választhat és választható az egyesület szerveibe, továbbá köteles eleget tenni az alapszabályban foglalt kötelességeinek. A tag tagsági jogait személyesen gyakorolhatja. A tag tagsági jogait akkor gyakorolhatja képviselőn keresztül, ha azt az alapszabály lehetővé teszi. A tagsági jogok forgalomképtelenek és nem örökölhetőek.
A tagot szavazásra nem lehet kötelezni, mert a szavazás, mint az egyesület életében való részvétel, a tag joga, és nem kötelessége. Az egyesületi tagok egyenlő szavazati joggal rendelkeznek. A szavazati jogot nem lehet életkor szerint korlátozni, tehát a 18 év alatti tagok is szavazhatnak. A szavazati jogot nem lehet a tagdíj mértékéhez kötni, ha a mértékük különböző, akkor is csak azonos mértékű szavazati jogok lehetnek.
A tag az egyesület szervezeteibe választható. A vezető tisztségviselőket az egyesület tagjai közül kell választani. Az alapszabály felhatalmazása alapján a vezető tisztségviselők legfeljebb egyharmada választható az egyesület tagjain kívüli személyekből. Vezető tisztségviselő az a nagykorú személy lehet, akinek cselekvőképességét a tevékenysége ellátásához szükséges körben nem korlátozták. Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítéltek. Addig, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól nem mentesült. Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit e foglalkozástól jogerősen eltiltottak. Akit valamely foglalkozástól jogerős bírói ítélettel eltiltottak, az eltiltás hatálya alatt az ítéletben megjelölt tevékenységet folytató jogi személy vezető tisztségviselője nem lehet. Az eltiltást kimondó határozatban megszabott időtartamig nem lehet vezető tisztségviselő az, akit eltiltottak a vezető tisztségviselői tevékenységtől.
A tag kötelessége a tagdíj fizetése, amely az egyesület egyfajta bevételi forrása. A tag további fontos joga, hogy a szervezet valamely szervének törvénysértő határozatát a tudomására jutástól számított 30 napon belül bíróság előtt megtámadhatja.
Mi az a sportegyesület, hogyan lehet alapítani?
A sportegyesület olyan speciális egyesület, amelynek alaptevékenysége a sporttevékenység szervezése. Ezen kívül megteremti a sporttevékenység feltételeit. A sportegyesület a magyar sport hagyományos szervezeti alapegysége, a versenysport, a tehetséggondozás, az utánpótlás-nevelés és a szabadidősport műhelye.
A sportegyesület működését nem csupán a civil törvény (a továbbiakban: „civil tv.„), hanem a sportról szóló 2004. évi I. törvény is szabályozza, ennek megfelelően az egyesületek általános szabályaihoz képest néhány speciális előírást is figyelembe kell venni. A sportegyesületnél például az egyesületi közgyűlést évente legalább egyszer össze kell hívni. Ezen meg kell tárgyalni a következő év pénzügyi tervét, illetve el kell fogadni az előző év pénzügyi tervéről szóló beszámolót. Sportegyesület folytathat kiegészítő tevékenységet is. Ilyen a sporttal össze nem függő tevékenység, vagy a kereskedelmi tevékenység.
Egyesület vagy alapítvány?
Mind az egyesület, mind az alapítvány egy civil szervezeti forma, tehát a szervezet célja nem a gazdasági tevékenység, hanem valamilyen „jó ügy” szolgálata. Különbség azonban, hogy míg egy egyesületben a tagok közösen dolgoznak az általuk meghatározott célért, addig az alapítványt akár egy személy is létrehozhatja. Az egyesületi tagoknak nem kell már alapításkor jelentős vagyon rendelkezésre bocsátásával biztosítaniuk az egyesület működését. A vagyon az alapítványnál a azonban elengedhetetlen.
Miben segíthet az egyesületek alapítása során az Újváry Zsolt Ügyvédi Iroda?
Az egyesület alapszabályában, illetve az alapítvány alapító okiratában nem csupán a szervezetek nevét, tagjait vagy alapítóját, és az elérendő célt kell meghatározni. Meg kell határozni a cél megvalósításával, a szervezet tevékenységével és vagyonával, illetve a jogszerű működéssel kapcsolatosan számos kérdést. Ezeket laikusként nem könnyű jól megfogalmazni. Ezért az a legcélszerűbb, ha már alapítás előtt megkeressük a civil szervezetek alapításában kellő gyakorlattal rendelkező ügyvédet. Aki segít nekünk formába önteni az általunk megfogalmazott célt a megfelelő szervezeti forma kiválasztásával, és az alapításhoz szükséges dokumentumok elkészítésével.
Az Újváry Zsolt Ügyvédi Iroda egyesület alapításának során is tud az Ön részére jogi segítséget nyújtani!
Az Egyesület, Sportegyesület alapítása során az alábbi ügyvédi munkadíj merül fel Irodánknál: 100.000,- Ft – 200.000,- Ft
Nem árt, ha tudjuk, hogy az adminisztratív teendők nem merülnek ki az alapszabály illetve az alapító okirat megfogalmazásában. Ezek mellett számos más dokumentumot is el kell készíteni, illetve maga a nyilvántartásba vétel folyamata is rengeteg papírmunkával jár. El kell készíteni például a tisztségviselők tisztséget elfogadó és összeférhetetlenségi nyilatkozatát és a székhely használatát igazoló okiratot. Emellett ki kell tölteni a bírósági bejegyzéshez szükséges formanyomtatványt is. Ahhoz, hogy mindezeknek a dokumentumoknak a kitöltése szabályszerűen történjen, szintén hasznos, ha ügyvédi segítségért folyamodunk.
Ezért is javasoljuk, hogy forduljon bizalommal az Újváry Zsolt Ügyvédi Irodához!