Szakterületek: ingatlanjog, szerződések joga, öröklési jog, peres képviselet, társasági jog, büntetőjog
Beszélt nyelvek: angol
A törvényességi felügyeleti eljárás a Cégbíróság által lefolytatott olyan nemperes eljárás, amelyben a Társaság tagjainak, ügyvezetőjének, vagy egyéb érintett személyeknek joga van kérni a Cégbíróság beavatkozását, segítségét a Társaság működése kapcsán sérelmezett helyzetben. A jogszabály mindezt úgy határozza meg, hogy törvényességi felügyeleti eljárás indítható, amennyiben a gazdasági társaság létesítő okirata vagy annak módosítása, illetve a cégjegyzékbe bejegyzett adat a bejegyzést megelőzően már fennálló ok folytán törvénysértő, vagy a cégjegyzékbe bejegyzett adat a bejegyzést követően keletkezett ok miatt törvénysértő, vagy ha a létesítő okirat vagy annak módosítása, illetve a cégjegyzék nem tartalmazza azt, amit a cégre vonatkozó jogszabályok kötelezően előírnak, vagy a cég a működése során nem tartja be a szervezetére és működésére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket, illetve a létesítő okiratában foglaltakat, illetve ha törvény a törvényességi felügyeleti eljárás lefolytatását kötelezővé teszi. A gyakorlatban mindez azt jelenti, hogy például a tag kérheti, hogy a Cégbíróság hatalmazza fel a taggyűlés összehívására, ha az ügyvezető ezt nem teszi meg, vagy kötelezze a társaságot arra, hogy biztosítson betekintést a cég irataiba, ha az ügyvezető kérés ellenére nem ad információt a Társaság működéséről. Ugyanígy törvényességi felügyeleti eljárásban van mód arra, hogy az a személy, aki korábban a Társaság székhelyét biztosította, de a hozzájárulását időközben visszavonta, eljárjon annak érdekében, hogy az ingatlanjába bejelentett cég onnan törlésre kerüljön. A törvényességi felügyeleti eljárásoknak még számos formája, típusa van, melyekről személyes konzultáció során részletes tájékoztatást ad Irodánk. Az ilyen jellegű eljárások során Ügyvédi Irodánk vállalja a kérelem elkészítését, és az eljárás során történő teljes körű jogi képviselet ellátását.
Szakterületek: ingatlanjog, szerződések joga, öröklési jog, peres képviselet, társasági jog, büntetőjog
Beszélt nyelvek: angol
Szakterületek: ingatlanjog, szerződések joga, öröklési jog, peres képviselet, társasági jog, büntetőjog
Beszélt nyelvek: angol, spanyol
Szakterületek: ingatlanjog, szerződések joga, öröklési jog, peres képviselet, társasági jog
Beszélt nyelvek: angol, német
Ezt a honlapot a Budapesti Ügyvédi Kamarában bejegyzett Újváry Zsolt Ügyvédi Iroda tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a www.magyarugyvedikamara.hu honlapon találhatóak.
© 2022 – Újváry Zsolt Ügyvédi Iroda
A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.