Bírósági végrehajtási eljárás, a végrehajtás folyamata
Ha már van egy úgynevezett végrehajtható okiratunk, akkor az alapján már elindulhat a végrehajtás. Sokan úgy gondolják (többek között ügyvédek is), hogy ezzel az ügyük már megoldásra került, csak a befolyó pénzösszegeket kell várni.
Ez az álláspont téves, hiszen a végrehajtási eljárásban számos olyan cselekmény előfordulhat, ami a végrehajtást kérő jogos érdekét sérti. Emiatt a végrehajtási eljárás megkezdésétől a megtérülésig történő folyamatos nyomon követelése szükséges.
Milyen határozat alapján lehet elrendeli a végrehajtási eljárást?
A végrehajtás általános feltételei a következőek:
Kötelezést (marasztalást) tartalmaz, és jogerős bírósági, közjegyzői vagy előzetesen végrehajtható, továbbá a teljesítési határidő letelt. Ezen három feltételnek együttesen kell fennállnia. Az eljárás a végrehajtást kérő kérelmére indul.
A legtöbb esetben a végrehajtás elrendelésére közjegyző, valamint bíróság jogosult.
A bírósági végrehajtás elindulása
A végrehajtási eljárások körülbelül 95 százaléka azzal indul, hogy az eljáró végrehajtó úgynevezett eljárás kezdeti költségfelhívást bocsát ki. Ezen költségfelhívásban szereplő összeget a végrehajtást kérőnek meg kell fizetnie. Ennek elmaradása esetén a végrehajtó nem foganatosít végrehajtási cselekményeket. A végrehajtó a végrehajtási költség megelőlegezését követően „elindítja” az eljárást. Azért kell a költséget előlegezni, mert a végrehajtás során felmerülő költséget az adós viseli, de a végrehajtást kérő előlegezi.
Fontosnak tartjuk még megjegyezni az önálló bírósági végrehajtó végzi a végrehajtási cselekményeket az eljárásban. A végrehajtás nem összetévesztendő a követeléskezelő (Bank) megbízott munkatársával, aki csak a tartozás megfizetésére, egyezségre hívhat fel.
A fizetést követően a végrehajtó első lépésként értesíti az adóst a végrehajtási eljárásról. Arról, hogy kinek és milyen követelése van vele szemben, és felszólítja a fizetésre. Sokan csak ilyenkor szereznek tudomást arról, hogy tartoznak valakinek, aki már nem ad további haladékot.
Mit tehet a végrehajtó?
A végrehajtási eljárás célja értelemszerűen az, hogy a hitelező követelése megtérüljön, tehát a végrehajtó igyekszik azt az adós vagyonából behajtani. Az önálló bírósági végrehajtók célja, hogy az adós végrehajtás alá vonható vagyontárgyának felkutatása iránt intézkedhessenek. Ehhez természetesen fel kell mérni az adós vagyoni helyzetét. Tehát a végrehajtó különböző nyilvántartásokból, illetve hatóságoknak, bankoknak, egyéb szervezeteknek küldött megkeresések útján szerzi meg a szükséges információkat. Ha pedig van vagyon, azt a végrehajtó lefoglalja – a törvény ugyanakkor előírja, hogy a foglalást az úgynevezett fokozatosság elvének szem előtt tartásával kell megtenni. Nyilvánvaló ugyanis, hogy ha valaki csak néhány százezer forinttal tartozik, akkor nem árverezhetik el rögtön a házát a feje fölül, hiszen ez nem lenne méltányos. Mindemellett a törvény 2023. január 01. napjától hatályos állapota is előírja, hogy a végrehajtó a lefoglalt ingatlan becsértékének megállapítása iránt csak akkor intézkedhet, ha a tartozás összege az 500.000 Ft-ot meghaladja.
A bankszámla inkasszó úgy működik, hogy a végrehajtó megkeresést küld a banknak, aki a számlát vezeti. Célja, hogy az adós bankszámláján lévő összegből a tartozás mértékének megfelelő részt utaljon át a végrehajtó letéti számlájára. Természetesen az adós bankszámlája nem nullázható ki (természetes személy esetén), ezért a törvény szabályozza a maximálisan behajtható összeget. A 60.000,- Ft alatti összeg a végrehajtás során mentes a végrehajtás alól. A 200.000,- Ft feletti összegből korlátozás nélkül végrehajtás alá vonható.
A pénzkövetelések behajtásának másik gyakori módja a munkabér, vagy nyugdíj letiltása. Ilyenkor a végrehajtó a munkáltatónak, illetve a nyugdíjfolyósítónak küld megkeresést. Abból a célból, hogy az adóst illető összegből vonja le minden hónapban a törvény szerint levonható részt. Utalja át a végrehajtó letéti számlájára, vagy a végrehajtást kérő által megadott számlaszámra. Természetesen a munkabér letiltásnak is van egy maximuma, hiszen a végrehajtási eljárásnak nem lehet célja, hogy teljesen kisemmizze az adóst. Ezáltal lehetetlenné tegye a megélhetését. Ezért a letiltás – amelynek alapja az adós nettó munkabére – csak a munkabér 33%-a, kivételes esetben 50%-a. A levonás során pedig mentes a végrehajtás alól a havonta kifizetett munkabérnek az a része, amely 60.000,- Ft összeget nem haladja meg.
A végrehajtó ingóságokat, vagy ingatlant is lefoglalhat. Abban az esetben, ha az adós bankszámláján nincs pénz, vagy nincs rendszeres jövedelme, vagy a befolyó összeg nem fedezi az érvényesített követelést.
Az adós bankszámlája nem „nullázható ki” (természetes személy esetén), ezért a törvény szabályozza a maximálisan behajtható összeget. A 60.000,- Ft alatti összeg a végrehajtás során mentes a végrehajtás alól. A 200.000,- Ft feletti összegből korlátozás nélkül végrehajtás alá vonható.
A pénzkövetelések behajtásának másik gyakori módja a munkabér, vagy nyugdíj letiltása. Ilyenkor a végrehajtó a munkáltatónak, illetve a nyugdíjfolyósítónak küld megkeresést, hogy az adóst illető összegből vonja le minden hónapban a törvény szerint levonható részt és utalja át a végrehajtó letéti számlájára, vagy a végrehajtást kérő által megadott számlaszámra. Természetesen a munkabér letiltásnak is van egy maximuma. Hiszen a végrehajtási eljárásnak nem lehet célja, hogy teljesen kisemmizze az adóst, és lehetetlenné tegye a megélhetését. Ezért a letiltás – amelynek alapja az adós nettó munkabére – csak a munkabér 33%-a, kivételes esetben 50%-a. A levonás során pedig mentes a végrehajtás alól a havonta kifizetett munkabérnek az a része, amely 60.000,- Ft összeget nem haladja meg.
Ingófoglalás
Ingófoglalásra sor kerülhet úgy, hogy az adós gépjárműve – nyilvántartásból – kerül lefoglalásra, vagy a végrehajtó helyszíni eljárás során foglal vagyontárgyakat. A végrehajtó az adós ingóságait foglalási jegyzőkönyv útján (alapján) foglalja le.
A törvény meghatározza részünkre a végrehajtás alá nem vonható vagyontárgyakat, azonban a legtöbb esetben egyébként a végrehajtó helyszínen nem is kíván foglalni. Ennek oka az, hogy megfelelően felkészített adós az ingófoglalást – nyilatkozataival – jogszerűen megakadályozhatja. Ezért is fontos, hogy a későbbi kellemetlenségek elkerülése érdekében még ezen cselekmény előtt felvegye velünk a kapcsolatot.
Gépjármű lefoglalása esetén a végrehajtó a jármű törzskönyvét és forgalmi engedélyét is lefoglalja!
Előfordulhat, hogy a gépjármű mentes a végrehajtás alól?
Főszabály szerint nem, azonban a természetes személy azon gépjárművet, amely foglalkozásához nélkülözhetetlen az árverésig használhassa.
Ingatlanfoglalás
Ha a végrehajtást kérő megjelölte, azaz a végrehajtható okirat tartalmazza az ingatlan adatait, a végrehajtó a végrehajtási költségek előlegezését követő 3 munkanapon belül lefoglalja az ingatlant.
A lefoglalást követően a végrehajtó megállapítja az ingatlan becsértékét. Ezzel szemben az adós és a végrehajtási kérő is 15 napon belül végrehajtási kifogást terjeszthet elő.
A becsérték kifogás egy speciális jogorvoslat, ami a becsérték bíróság általi megállapítására irányuló végrehajtási kifogás.
A becsérték megváltoztatására irányuló végrehajtási kifogás előterjesztésével együtt szakértői díjeleget letétbe kell helyezni. Ennek megfizetése alól nem lehet mentesülni! Azért szükséges a szakértő költségét előlegezni, mert ebben az esetben a becsértéket a Bíróság fogja megállapítani. De a bíróság a becsértéket csakis a szakértő szakvéleményének figyelembevételével állapítja meg.
A becsérték közléshez kapcsolódik azon egyik legfontosabb adósi cselekmény. Ez alapján az adós 15 napon belül kérheti előre, hogy ha az ingatlanját sikeresen árverezik, akkor a kiköltözésre hat hónap haladékot kapjon. Az adós kizárt ezen kérelem előterjesztése alól, ha a végrehajtási eljárás során korábban rendbírsággal sújtották.
Amikor a becsérték a bíróság végzése alapján, vagy kifogás hiányában jogerőssé válik megindulhat az ingatlan árverésen történő értékesítése.
Ha az ingatlan sikeresen értékesítésre került, akkor az adósnak még mindig van végrehajtási kifogás előterjesztésére lehetősége. Ezzel ha mást nem is a kilakoltatás időpontját elhúzhatja. (akkor is ha a kifogást elutasítják)
Ha az értékesítésből befolyó vételárból a végrehajtási eljárás költsége és valamennyi követelés kielégítésre kerülhet, akkor az eljárás befejeződik. Ha a befolyó összeg nem fedezi a végrehajtás során behajtani kívánt követelést és költséget a végrehajtó felosztási tervet készít. Ebben az esetben az adós sajnos hiába vesztette el az ingatlanát a végrehajtás tovább folytatódhat. (munkabér, nyugdíj stb.)
A részletfizetés szabályai
A végrehajtás alatt álló adósok bármikor kérhetnek részletfizetési lehetőséget a végrehajtótól. A végrehajtó erről a kérelemről jegyzőkönyvet vesz fel, és megküldi a végrehajtást kérőnek, akinek azonban ehhez hozzá is kell járulnia. Az az álláspont téves, hogy az adós a végrehajtóval köt részletfizetést, hiszen a részletfizetéshez – főszabály szerint – a végrehajtást kérő hozzájárulása szükséges.
Van azonban olyan eset is, amikor a végrehajtást kérő hozzájárulása nélkül is lehetőséget biztosíthat a végrehajtó a részletfizetésre. Ennek feltételei a következők:
- bankszámla inkasszóból, munkabér letiltásból és ingóságok lefoglalásából a tartozás nem térült meg
- korábban a végrehajtó még nem engedélyezett részletfizetést az adósnak
- az adóssal szemben 1 millió Ft-ot meg nem haladó összegű pénzkövetelés behajtására indult végrehajtás vagy
- 3 millió Ft-ot meg nem haladó összegű pénzkövetelés behajtására indult végrehajtás. (de más követelés biztosítására zálogjog is be van jegyezve az adós lakóingatlanára az ingatlan-nyilvántartásba)
Amikor tehát elkerülhetetlennek tűnik az ingatlan árverés, a végrehajtó még utolsó lehetőségként részletfizetést engedélyez az adósnak. Mint arról korábban szó volt, árverésre csak akkor kerül sor ilyen esetben, ha a részletfizetési feltételeket az adós nem teljesíti.
Minden ilyen esetben a végrehajtó a végrehajtás szüneteléséről külön iratot (jegyzőkönyvet) vesz fel.
Fontos tudni, hogy amennyiben a végrehajtó az adósnak részletfizetést engedélyez, ennek tartama alatt a végrehajtási eljárás szünetel. Azaz más végrehajtási cselekményre, például foglalásra vagy árverésre ez idő alatt nem kerül sor.
A végrehajtási kifogás
A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi törvény alapján végrehajtónak a végrehajtási eljárás szabályait és lényegesen sértő intézkedése, illetőleg intézkedésének elmulasztása ellen. lehet kifogás előterjeszteni. A fél vagy más érdekelt az érintett cselekménytől számított 15 napon belül végrehajtási kifogás terjeszthet elő. További feltétele a törvénynek, hogy ennek a szabályszegésnek a végrehajtási eljárás lefolytatására érdemi kihatása kellett legyen.
Sikeres kifogás esetén a Bíróság megsemmisítheti a végrehajtó intézkedését!
A kifogás illetéke 15.000 Ft összeg.
A kifogás ügyvédi munkadíja a végrehajtási cselekmény bonyolultságától függ, de 60.000,- Ft, valamint 100.000,- Ft összeg közé tehető.
Milyen jogok illetnek meg adósként, mit tehet a végrehajtó, ha nincs semmim?
A már említett részletfizetési lehetőségen túl más fontos jogok is megilletik az adósokat. A legfontosabb, hogy joguk van tájékoztatást kérni arról, hogy mikor, milyen összegeket hajtottak be tőlük, azt mire számolták el, hogyan csökkent ezáltal a tartozásuk. Illetve természetesen minden végrehajtási cselekményről: inkasszóról, foglalásról, árverés kitűzéséről is tájékoztatást kell részükre küldeni.
A végrehajtónak a végrehajtási eljárás szabályait és a végrehajtási kifogást előterjesztő jogát vagy jogos érdekét lényegesen sértő intézkedése, illetőleg intézkedésének elmulasztása ellen végrehajtási kifogást az adós is előterjesztheti.
A végrehajtási kifogás mellett az adósnak egyéb lehetőségei is vannak, ilyen például a kézbesítési kifogás vagy a rendkívüli ellentmondás. Ezen két jogorvoslati mód azonban erőteljesen határidőkhöz kötött. Így fontos, hogy a végrehajtási eljárás megindulásáról tudomást szerez haladéktalanul keresse meg Irodánkat, hogy segíteni tudjunk!
A végrehajtási eljárásban tehát ugyan az adósnak van nehezebb dolga, hiszen őt terheli a fizetési kötelezettség, ami miatt az eljárás folyik. Mégsem mondhatjuk azt, hogy semmilyen jog nem illeti meg, hiszen a végrehajtás lefolytatásának is vannak szabályai, amelyeket be kell tartani. Ha adósként úgy látjuk, hogy nem biztosítják megfelelően jogaink gyakorlását, kérjük szakértő ügyvéd segítségét. A végrehajtási ügyvéd felvilágosíthat minket arról, mi az amit meg lehet tenni, és mi az amit nem.
Mindezek mellet egyéb jogorvoslatok esetén lehetőség van arra, hogy a végrehajtás felfüggesztésre kerüljön. Egyéb méltányos érdek megfelelő módon történő előadása során is találkozhatunk végrehajtás felfüggesztését elrendelő végzéssel.
A magyar bírósági végrehajtói kar
A magyar bírósági végrehajtói kar szerepe az elrendelt végrehajtási ügyek elosztása és kiszignálása . Továbbá az önálló bírósági végrehajtóval szemben előterjesztett panaszok elbírálására, a végrehajtói igazolványok kiállításár, valamint a fegyelmi eljárásra terjed ki.