Szabadság, betegszabadság, táppénz – mi jár nekem, ha nem dolgozom?

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email
Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin
Share on email

Szabadságra minden munkavállalónak szüksége van, akár azért, mert családi ügyei előtérbe kerülnek (például gyermekvállalás esetén), akár azért, hogy betegségéből kigyógyulhasson, vagy csupán azért, hogy ki tudjon szakadni a napi robotból, és utána újult erővel vághasson neki a feladatainak. Természetesen a munkáltatóknak az az érdeke, hogy a munkavállalójuk minél többet dolgozzon, ezért szükség van arra, hogy a munkavállalóknak járó szabadság mértékét és kiadásának szabályait törvény határozza meg. Az alábbiakban részletesen ismertetjük a különböző szabadságok törvényben szabályozott feltételeit.

 

Mit jelent a szabadság?

 

Szabadság alatt azt az időt értjük, amely alatt a munkavállaló a munkaidő beosztása szerint egyébként dolgozna, és ezen idő alatt részére ugyanúgy díjazás jár, mintha ténylegesen munkát végzett volna. Ezt azért fontos itt az elején leszögezni, mert a szabadságot nem szabad összekeverni a heti pihenőidővel, amikor a munkavállaló szintén nem dolgozik, de erre az időre nem is jár neki fizetés. A legtöbb munkavállaló számára ez a szombat és a vasárnap: ezek nem munkanapok, tehát ezekre a napokra senkinek nem jár fizetés, viszont nem is tekinthető szabadságnak az, ha valaki minden héten letölti a két pihenőnapját.

 

Az alapszabadság

 

Alapszabadságnak nevezi a Munka Törvénykönyve azt a szabadságot, ami minden teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalónak jár. Az alapszabadság mértéke 20 munkanap. Az alapszabadság mértéke a törvényben olyan szabály, amelytől csak a munkavállaló javára lehetséges az eltérés. A munkáltató tehát több szabadságot adhat a munkavállalójának, kevesebbet azonban nem.

 

A pótszabadság

 

Az alapszabadságon túl további szabadság is járhat, azonban ennek már feltételei vannak. Az egyik ilyen feltétel a meghatározott életkor elérése, amely által mindig plusz egy nap pótszabadságot kapunk. Például abban az évben, amikor valaki betölti 25. életévét, már eggyel több napot tölthet szabadságon, a 28. év betöltésével pedig már kettővel többet, és így tovább. Az eggyel több nap abban az évben már jár, amely évben a munkáltató betölti az előírt életkort. Maximum 10 nap lehet a pótszabadság, amely a 45. életév betöltésétől jár; ezt követően már nem emelkedik a pótszabadság mértéke.

 

Pótszabadság jár a munkavállalónak kiskorú gyermekei után is. Egy gyermek után kettő, két gyermek után négy, kettőnél több gyermek után pedig hét munkanap pótszabadság jár. Ha valaki fogyatékos gyermeket nevel, akkor az előbbieken túl még plusz két nap jár. A pótszabadságra való jogosultság szempontjából a gyermeket először a születésének évében, utoljára pedig abban az évben kell figyelembe venni, amelyben a tizenhatodik életévét betölti. A pótszabadság mindkét szülőnek jár, tehát egy gyermek esetén az apa és az anya is igénybe veheti a plusz két napot. A gyermekek után járó pótszabadságot elvált szülők is igénybe vehetik, nem kell vizsgálni azt, hogy ki milyen arányban vesz részt a gyermek nevelésében.

 

Gyermek születése esetén pótszabadság jár az apáknak is, ennek mértéke 5 munkanap, ikergyermekek esetén pedig hét. A pótszabadságot a szülést követő második hónap végéig lehet kivenni, a munkavállaló ezen belül maga dönthet arról, hogy mikor. Ez a pótszabadság természetesen csak egyszeri alkalommal jár, és nem minden évben.

 

A szabadság kiadása

 

A köznyelvben a „kiveszem a szabadságom” szófordulatot használjuk, azonban jó tudni, hogy munkavállalóként csak 7 munkanappal rendelkezhetünk szabadon. A munkavállalókat megillető szabadságból ugyanis 7 napot a munkáltató a munkavállaló kérése szerint köteles kiadni, a többi nap kiadásáról azonban a munkáltató dönt. Ennek során törekedni kell arra – kivéve ha a felek eltérően állapodnak meg – hogy a munkavállaló naptári évenként egy alkalommal, legalább tizennégy egybefüggő napon keresztül szabadságon lehessen. A törvényalkotó tehát célul tűzte ki azt, hogy mindenki legalább évente egyszer két hétre elmehessen szabadságra, sajnos azonban ettől a szabálytól el lehet térni.

 

A szabadságot – főszabályként – az esedékesség évében kell kiadni. A tárgyévet követően is lehetőség nyílik azonban a szabadság kiadására, ha a munkáltatónál felmerült kivételesen fontos gazdasági érdek ezt indokolja, vagy ha a munkavállalót betegsége, vagy a személyét érintő más, elháríthatatlan akadály meggátolta abban, hogy a szabadságát a tárgyévben vegye igénybe. A szabadságra való igény három év alatt évül el.

 

Nagyon fontos tudni, hogy a szabadság pénzbeli megváltására a törvény nem ad lehetőséget, és ettől a szabálytól a felek megállapodása sem térhet el. Csak akkor lehet pénzben megváltani a szabadságot, ha valakinek a munkaviszonya év közben szűnik meg, és addig az időpontig az időarányosan járó szabadságát nem vette ki.

 

A betegszabadság és a táppénz

 

Az általános gyakorlat szerint ha munkavállalóként betegek leszünk, elmegyünk a háziorvoshoz, aki pedig azonnal kiír minket táppénzre. Ennek azonban nem kellene így lennie, hiszen a törvény szerint minden munkavállalót évente 15 munkanap betegszabadság illet meg, és alapvetően táppénzre csak akkor lehet menni, ha az éves betegszabadságunkat már kimerítettük. A betegszabadság és a táppénz között az a különbség, hogy a betegszabadság alatti díjazás a munkáltatót terheli, ha viszont táppénzre megyünk, azt az állam fizeti, a társadalombiztosítási jogviszonyunk alapján.

 

Ha tehát pár hétre lebetegednénk, akkor egy adott évben a betegség első 15 munkanapjában betegszabadságon vagyunk, amint pedig ez letelt, akkor táppénzre megyünk. A 15 munkanap addig adható ki, és annyi részletben, míg el nem fogy egy naptári éven belül. Ha tehát valaki januárban beteg lesz egy hétre, akkor 5 munkanap betegszabadságot adnak ki részére, februárban két hétre lesz beteg, akkor 10 munkanap betegszabadságot, és ha mondjuk májusban ismét megfázással kell otthon feküdnie, akkor – mivel már kimerítette a betegszabadságát – táppénzre válik jogosulttá. A betegszabadság idejére a távolléti díj 70%-a jár. A betegszabadságot orvosi igazolás alapján kell kiadnia a munkáltatónak.

 

Ha már elfogyott a betegszabadságunk, betegség esetén táppénzre mehetünk. A táppénz az orvos által igazolt keresőképtelenség idejére, legfeljebb azonban egy évre jár, ezen belül viszont minden naptári napra, legyen az szabadnap, heti pihenőnap vagy munkaszüneti nap. A táppénz mértéke legalább 2 év folyamatos munkaviszony esetén az átlagkereset 60%-a, ennél rövidebb biztosítási jogviszony, vagy kórházi ápolás esetén pedig 50%. Fontos tudni, hogy a táppénzt nem csupán saját betegségünk miatt, hanem gyermekünk betegsége esetén is igényelhetjük.

 

Szülési szabadság, fizetés nélküli szabadság

 

A törvény a fent felsorolt „szokásos” esetek mellett további lehetőségeket is biztosít a munkavállalóknak arra, hogy szabadságot vegyenek ki. Ilyen például az anyákat megillető szülési szabadság, amely 24 hét, és amelyet oly módon kell lehetőség szerint kiadni, hogy legfeljebb négy hét a szülés várható időpontja elé essen. A szülési szabadságról és a szülőket megillető más juttatásokról ebben a cikkben írtunk részletesen.

 

Fontos tudni, hogy a szülési szabadságot munkában töltött időnek kell tekinteni. És hogy miért lényeges ez? Például azért, mert erre az időre is jár a munkavállaló részére a minden munkavállalónak járó alap- és pótszabadság – ezt az anya később, a szülési szabadság lejártát követően igénybe is veheti.

 

A szülési szabadság lejártát követően fizetés nélküli szabadság vehető igénybe a gyermek három éves koráig. Ha valaki tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermeket nevel, akkor a gyermek 10 éves koráig jár a GYES, és ez idő alatt fizetés nélküli szabadságot is igényelhet. Ugyanígy fizetés nélküli szabadságot igényelhet az az édesanya, aki legalább három 18 év alatti gyermeket nevel, és részére gyermeknevelést segítő támogatást (GYET) folyósítanak.

 

Fizetés nélküli szabadság nem csupán gyermek, hanem hozzátartozó ápolása esetén is igénybe vehető. A munkavállalónak hozzátartozója tartós – előreláthatólag harminc napot meghaladó – személyes ápolása céljából, az ápolás idejére, de legfeljebb két évre fizetés nélküli szabadság jár. A tartós ápolást és annak indokoltságát az ápolásra szoruló személy kezelőorvosa igazolja.

 

***

 

A Munka Törvénykönyve tehát igyekszik biztosítani azt, hogy minden munkavállaló rendszeresen pihenhessen, illetve a családjával tölthesse az idejét, ha szükség van rá, és emiatt létfenntartása ne kerüljön veszélybe. Mivel a munkáltatóknak az az érdeke, hogy a lehető legrövidebb ideig nélkülözzék alkalmazottaikat, munkavállalóként fontos, hogy ismerjük a szabadságra vonatkozó szabályokat. Ha úgy érezzük, hogy nem pontosan úgy történnek a dolgok, ahogyan az a törvényben elő van írva, és bizonytalanok vagyunk abban, milyen jogvédelmet kérhetünk, kérjük munkajogban jártas szakértő segítségét.

06 1 365 1000
x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom Adatvédelmi tájékoztató

Pin It on Pinterest