Kóklerek és sarlatánok hálójában – a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés
2020-01-23

Eltartók és eltartottak – jog vagy kötelesség a családtagok eltartása?

Egy család akkor működik jól, ha tagjai összetartanak, és baj esetén számíthatnak egymásra. Egy jól működő családban természetes, hogy aki megszorul, szükséget szenved, azt családtagjai anyagilag támogatják, és nem hagyják magára a bajban. Ideális esetben tehát nincs szükség arra, hogy törvény kötelező rendelkezése írja elő, hogy kinek és milyen mértékben kötelessége a szűkölködő családtagot segíteni. Sajnos azonban előfordul, hogy nincs más lehetőség, mint peres eljárás útján kikényszeríteni az eltartást attól, akinek ez a kötelessége lenne, azonban ezt a kötelességét önként nem akarja teljesíteni. Ezért érdemes tudni, hogy kit és milyen mértékben terhelhet az eltartási kötelezettség, és kitől lehet azt számon kérni.

 

Önkéntes vagy kötelező?

 

Alapvetően kétféle tartási kötelezettséget különböztethetünk meg. Az önkéntes eltartás szerződésben vállalt kötelezettség, amelyet az különböztet meg a kötelező eltartástól, hogy ezért minden esetben valamilyen ellenszolgáltatás jár. Például tartásért cserébe az eltartott ráíratja a házát, vagy valamilyen jelentősebb vagyontárgyát az eltartóra. Nem kizárt természetesen, hogy valaki családtagjával kössön eltartási szerződést, azonban a gyakorlatban sokkal inkább a törvényen alapuló kötelező eltartás kérdése merül fel a családtagok viszonyában. A kötelező eltartásnál tehát törvény írja elő a tartási kötelezettséget, melyért semmilyen ellenszolgáltatás nem jár, és amelynek alapja az a jogalkotói elgondolás, hogy a családtagok felelősséggel tartoznak egymásért és támogatniuk kell egymást.

 

A rokontartás általános szabályai

 

A törvény három feltételt határoz meg ahhoz, hogy valaki eltartást igényelhessen a családtagjaitól: az első a tartásra való jogosultság, a második az érdemtelenség, mint kizáró ok hiánya, a harmadik pedig maga a tartásra kötelezett: tehát legyen egy olyan személy, akit eltartásra lehet kötelezni. Nézzük tehát ezeket a feltételeket részletesebben is.

 

A tartásra jogosultság

 

A Ptk. szabályai szerint: rokonaival szemben az jogosult tartásra, aki magát önhibáján kívül nem képes eltartani. Annak tehát, aki tartást igényel, két dolgot kell bizonyítani: 1. hogy rászorult, és 2. hogy önhibáján kívül áll fenn ez az állapot.

 

A rászorultságot az ítélkezési gyakorlat akként értelmezi, hogy a tartást igénylő rokon nem rendelkezik olyan jövedelemmel, keresettel, amelyből saját megélhetését teljesen vagy részben biztosítani tudja, illetve egyéb vagyoni lehetősége sincs. A rászorultságot rendszerint az idézi elő, hogy a jogosult nem rendelkezik elégséges jövedelemmel és nincs vagyona sem, amelyből tartását biztosítani tudná. Ennek megállapítása érdekében a jogosult életkorát, egészségi állapotát, munkaképességét, vagyoni, jövedelmi viszonyait érintő valamennyi körülményt értékelni kell.

 

Az önhiba hiánya szintén minden esetben egyedi mérlegelés kérdése. Ilyenkor a bíróságok azt vizsgálják például, hogy a tartásra jogosult milyen okból nem vállalt munkát, illetve olyan munkát, amely a megélhetését fedezné, illetőleg van-e valamilyen reális indoka arra, hogy ingatlanát vagy más nagy értékű vagyontárgyát nem értékesíti. A bíróságnak ugyanis fel kell tárnia azt, hogy a jogosult tényleg mindent megtett-e, ami módjában állt, annak érdekében, hogy önállóan is boldoguljon. Ilyen esetben a bizonyítás és a bizonyítékok rendelkezésre bocsátása mindenképpen a tartást követelő személyt terheli.

 

Az érdemtelenség

 

A Ptk. rendelkezése értelmében érdemtelen a tartásra az a nagykorú, aki a tartásra kötelezettel vagy vele együtt élő hozzátartozójával szemben olyan súlyosan kifogásolható magatartást tanúsít vagy olyan életvitelt folytat, amely miatt tartása a kötelezettől – figyelemmel a jogosult és a kötelezett kapcsolatának jellegére és a kötelezett magatartására is – nem várható el. Érdemtelennek tehát kizárólag nagykorú személy minősíthető, hiszen ő az, aki magatartása jellegét és annak következményeit fel tudja mérni. Hiába szemtelen tehát velünk a kamasz gyermekünk, erre hivatkozással nem függeszthetjük fel az eltartását, mindaddig, míg a 18. életévét be nem tölti. Érdemtelenség megállapítására akkor kerülhet sor, amikor az igénylő olyan felróható és társadalmilag elítélendő magatartást tanúsít – a tartásra kötelezettel vagy vele együtt élő hozzátartozójával szemben – amely miatt a tartásra nem méltó.

 

A tartásra kötelezett személye

 

Az eltartásra való jogosultság harmadik feltétele, hogy legyen olyan személy, aki tartásra kötelezhető.

A tartási kötelezettség a különböző rokonságban álló családtagokat eltérő mértékben terheli, először tehát mindig azt kell vizsgálni, hogy mi a tartási kötelezettség sorrendje, majd ezt követően kell megnézni azt, hogy a tartásra kötelezettek közül ki az, aki valóban képes is a tartásra.

 

Eltartásra elsősorban a házastárs, volt házastárs vagy volt élettárs köteles. Ha nincs ilyen személy, vagy tartásra nem kötelezhető, akkor lép életbe a rokontartás következő szabálya, amely szerint a tartási kötelezettség az egyenes ági rokonokat terheli egymással szemben: tehát a gyermeket elsősorban a szülő, vagy szülők hiányában a nagyszülő, a szülőket, nagyszülőket pedig felnőtt, nagykorú gyermekek, unokák kötelesek eltartani.

 

A fenti szabály alapján tehát úgy tűnhet, hogy a házastársnak elsősorban jelenlegi vagy korábbi párját kell eltartania, és csak utána jöhet mindenki más: ez azonban nem teljesen így van. A kiskorú, és emiatt kiszolgáltatott gyermekek eltartásával kapcsolatos kötelezettség ugyanis minden más tartásra jogosultat megelőz. Ha tehát valakinek van gyermeke, elsősorban őt köteles eltartania, és csak utána a jelenlegi vagy volt házastársát, élettársát.

 

A tartásra jogosultság sorrendjét a törvény a következőképpen állapítja meg: ha valaki több jogosult eltartására köteles, és mindegyiket nem képes eltartani, a jogosultság sorrendjében

  1. a kiskorú gyermek a nagykorú gyermeket;
  2. a gyermek a házastársat, a volt házastársat és a volt élettársat;
  3. a házastárs, a volt házastárs és a volt élettárs – egymással egy sorban – a szülőt;
  4. a szülők – egymással egy sorban – a többi rokont; és
  5. a többi rokon közül a leszármazó a felmenőt és a leszármazás rendjében a közelebbi rokon a távolabbit megelőzi.

 

Egyes esetekben oldalági rokon, tehát testvér is kötelezhető az eltartásra. Testvér azonban kizárólag még kiskorú testvére javára köteles tartást biztosítani, és csak akkor, ha a kiskorúnak nincs egyenesági rokona, és a testvér az eltartást saját maga, házastársa, élettársa és tartásra szoruló egyenesági rokonai szükséges tartásának veszélyeztetése nélkül képes teljesíteni.

 

Több egy sorban kötelezett között a tartási kötelezettség a kereseti, jövedelmi, vagyoni viszonyaik és teljesítőképességük arányában oszlik meg. Ha a tartásra köteles személy a tartás alól mentesül, a rá eső tartás a vele egy sorban álló kötelezettekre, ilyen személyek hiányában a sorban utánuk következő kötelezettekre hárul. Annak a tartásra kötelezettnek a javára, aki a tartásra jogosultat személyesen gondozza, az ezzel járó tevékenységet és egyéb terhet a tartási kötelezettség meghatározásánál figyelembe kell venni.

 

 

A tartási kötelezettség mértéke

 

Felmerül a kérdés, hogy mégis mit jelent az eltartás, és köteles-e lemondani valaki utolsó falat kenyeréről azért, hogy mással szemben fennálló tartási kötelezettségét teljesíthesse. Főszabály szerint nem: a törvény ugyanis úgy rendelkezik, hogy nem köteles mást eltartani, aki ezáltal saját szükséges tartását, vagy a tartás sorrendjében a jogosultat megelőző személy tartását veszélyeztetné.

 

A fenti szabály alól egyetlen kivétel van: a kiskorú gyermek eltartása, A kiskorú gyermek tartására ugyanis a szülő a saját szükséges tartásának korlátozásával is köteles. Ezt a rendelkezést nem kell alkalmazni, ha a gyermek indokolt szükségleteit munkával szerzett keresménye vagy vagyonának jövedelme fedezi, vagy a gyermeknek tartásra kötelezhető más egyenesági rokona van. Nagykorú gyermek eltartására azonban már nem vonatkozik ez a szabály, akkor sem, ha például tanulmányok folytatása miatt még nincs saját állandó jövedelme: a nagykorú gyermeket ugyanis a szülőnek csak akkor kell eltartania, ha az nem veszélyezteti saját tartását, illetve a további kiskorú gyermekeinek tartását.

 

A tartás mértékéről és módjáról elsősorban az érintett feleknek kell megállapodniuk, a bíróság csak akkor dönt ebben a kérdésben, ha a megállapodásra nem került sor. A törvény szerint a bíróság a tartás mértékét a jogosult indokolt szükségletei és a kötelezett teljesítőképessége alapján határozza meg. Kiskorúaknál az indokolt költségek között a taníttatás költségeit is figyelembe kell venni.

 

A tartást elsősorban pénzben kell nyújtani (tartásdíj), azonban bármelyik fél kérelmére a bíróság más szolgáltatás nyújtásában is meghatározhatja a tartást, ha az ellen egyik fél sem tiltakozik. A tartási kötelezettség szólhat határozott időre (például a kiskorú testvér nagykorúvá válásáig) vagy határozatlan időre is (például ha valakinek idős, beteg szülőjét kell eltartania, annak haláláig).

 

***

A tartási kötelezettség törvényi szabályozását tehát az indokolja, hogy a jog védelemben részesítse a gyengébbik felet, azokat a családtagokat, akik önhibájukon kívül nem képesek saját magukról gondoskodni. A törvényi szabályozás hangsúlyozza a családtagok felelősségét is egymás iránt, hiszen a családtagoknak kötelességük egymásról gondoskodni, és támogatást nyújtani azoknak, akik rászorulnak. Természetesen az az ideális helyzet, ha senkit nem kell perben kényszeríteni arra, hogy tartási kötelezettségét teljesítse, ha azonban nem látunk más kiutat, a perindítás előtt mindenképpen kérjük a családjogi viszonyokban jártas ügyvédünk segítségét.

06 1 365 1000
x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom Adatvédelmi tájékoztató

Pin It on Pinterest