Bár a kormányzati intézkedések igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy a lehető legkevesebb embert érintsen munkahelyének elvesztése, de ha csökkennek a megrendelések, elmaradnak a vevők, vagy bezár az üzlet, sajnos előfordulhat, hogy kevesebb munkaerőre van szükség, és a munkáltatók előbb-utóbb elbocsátásokra kényszerülnek. Nem mindegy azonban, hogy a munkaviszony megszüntetése milyen módon történik, hiszen a Munka Törvénykönyve erre szigorú szabályokat ír elő, ha pedig a munkáltatók ezeket nem tartják be, akár hosszadalmas pereskedéssel is számolhatnak. Az alábbiakban ezért igyekszünk összefoglalni a munkaviszony munkáltató általi felmondásának legfontosabb szabályait, a munkavállalók jogait és a munkáltatók kötelezettségeit.
Felmondás – csak alapos indokkal
A munkavállalók védelmét szolgálja az a garanciális szabály, hogy a munkáltató felmondás esetén köteles azt megindokolni, a felmondás indoka pedig csak a munkavállaló képességeivel, a munkaviszonnyal kapcsolatos magatartásával vagy a munkáltató működésével összefüggő ok lehet. A munkáltató képességeivel összefüggő indok lehet például, ha egy adott munkakör betöltéséhez jogszabályváltozás folytán további szakképzettségi követelményt írnak elő, ezzel a képzettséggel azonban a munkavállaló nem rendelkezik és annak határidőn belüli megszerzését nem is vállalja. A munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartására alapított felmondást megalapozhatja, ha a munkavállaló rendszeresen késve, vagy munkára képtelen állapotban jelenik meg a munkahelyén, vagy hanyagul végzi a munkáját. És végül, a harmadik ok pedig a munkáltató működésével függ össze: ide tartozik a munkáltató által végrehajtott átszervezés, melyre a leggyakrabban hivatkoznak a mostani járványhelyzet idején is.
Az átszervezés lényege, hogy a munkavállaló korábbi munkaköre és feladatai megszűnnek, feladatait mások veszik át vagy arra a jövőben már nem lesz szükség. Megvalósul például az átszervezés, ha egy étteremben a forgalom csökkenése következtében a korábbi tíz ember helyett már csak öt ember látja el ugyanazokat a feladatokat – ilyen esetben a munkavállaló szabadon dönthet arról, hogy az azonos képességű és azonos feladatokat ellátó munkavállalói közül kiktől válik meg. Nem tekinthető azonban átszervezésnek, ha valakinek a helyére – akit átszervezésre hivatkozással bocsátottak el – később új munkavállalót vesznek fel, aki a régi munkavállaló feladataival megegyező feladatkört lát el. Ilyen esetben ugyanis a felmondás indoka nem valós, ezért érvénytelen, amely munkavállalói kártérítési követelést alapozhat meg.
Az átszervezés esetén ugyanakkor egy esetleges peres eljárásban a bíróságok nem vizsgálhatják azt, hogy az átszervezés mennyire volt gazdaságilag szükségszerű a munkáltatónál, és nem lehetett volna-e valamilyen más megoldást választani, amely talán kevesebb munkahely megszűntetésével járt volna. A jogbiztonság követelményéből ugyanis az is következik, hogy a felmondási ok vizsgálata nem jogosítja fel a bíróságot arra, hogy a munkáltató vezetésének körébe tartozó olyan kérdések eldöntésébe is beavatkozzék, amelyek a munkaügyi jogvita keretein kívül esnek.
Felmondási védelem
Vannak olyan munkavállalói csoportok, akik élethelyzetük folytán nehezebb helyzetben lennének a munkaerőpiacon álláskeresés esetén, mint más munkavállalók. Ezért ezeket a munkavállalókat – mindaddig, míg nehéz élethelyzetük fennáll – a Munka Törvénykönyve igyekszik védelemben részesíteni azáltal, hogy megtiltja a munkáltatóknak a munkaviszonyuk felmondását.
A Munka Törvénykönyve szerint a munkáltató felmondással nem szüntetheti meg a munkaviszonyt
- a várandósság,
- a szülési szabadság,
- a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság (tehát a gyed és a gyes időszaka)
- a tényleges önkéntes tartalékos katonai szolgálatteljesítés, valamint
- a nő jogszabály szerinti, az emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelésének, de legfeljebb ennek megkezdésétől számított hat hónap
tartama alatt.
A felmondási védelmet megalapozó indoknak a felmondás közlésének időpontjában kell fennállnia. Ha tehát például valaki várandós, de csak két nappal később tudja meg, mint ahogyan vele közölték a felmondást, a felmondás érvénytelensége ekkor is bekövetkezik, mivel már értelemszerűen a felmondás időpontjában is várandós volt a munkavállaló, csak nem tudott róla.
A felmondási idő
A Munka Törvénykönyve a munkaviszony egyoldalú megszüntetését felmondás, illetve azonnali hatályú felmondás alapján teszi lehetővé (korábban ezt a törvény rendes illetve rendkívüli felmondásként határozta meg). Az azonnali hatályú felmondás esetén a munkaviszony már a felmondás közlését követő naptól megszűnik, és a felek ettől kezdve semmilyen kötelezettséggel nem tartoznak egymás felé. Felmondás esetén azonban van egy átmeneti időszak, a felmondási idő, amely alatt mindkét fél felkészülhet a változásra: a munkáltató például elkészítheti a munkavállaló számára a különböző elszámolásokat, a munkavállaló pedig átadhatja a munkakörét, illetve van ideje arra is, hogy munkát keressen.
A felmondási idő legkorábban a felmondás közlését követő napon kezdődik. Gyakori tévedés, hogy a felmondási idő egységesen 30 nap, ez azonban nem így van: minél hosszabb ideje van ugyanis valaki munkaviszonyban, annál hosszabb a felmondási ideje: a 30 nap
- három év után 5 nappal
- öt év után 15 nappal
- nyolc év után 20 nappal
- tíz év után 25 nappal
- tizenöt év után 30 nappal
- tizennyolc év után 40 nappal
- húsz év után pedig 60 nappal meghosszabbodik.
A törvény felmondási időre vonatkozó fenti szabálya azonban csak munkáltatói felmondás esetén érvényes, ha a munkavállaló mond fel, akkor neki ezt követően már csak 30 napot kell munkában töltenie – amennyiben a felek ettől eltérően nem állapodnak meg.
A felmondási időre ugyanúgy jár a munkabér a munkavállaló számára, mint korábban, továbbá munkáltatói felmondás esetén a felmondási idő felére a munkavállalót fel is kell menteni a munkavégzési kötelezettség alól – ez alatt részére távolléti díj jár. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a munkavállalónak legalább a felmondási idő fele részében úgy kell fizetni, hogy cserébe nem dolgozik. A munkavállalót kérésének megfelelően legfeljebb két részletben kell felmenteni a munkavégzés alól. Tehát lehetséges például egy olyan megoldás, hogy a felmondási idő 4 hetében a munkavállaló felváltva egy hetet dolgozik, egy hetet pedig otthon marad. Természetesen a munkáltató a törvényi előírásnál kedvezőbb ajánlatot is tehet munkavállalója felé: gyakori, hogy a felmondás közlését követően a munkáltatók a felmondási idő teljes tartamára felmentik a munkavállalójukat a munkavégzési kötelezettség alól, ezzel is segítve őket abban, hogy több idejük legyen új munkát keresni.
Végkielégítés
Ha valaki már régóta dolgozik egy munkahelyen, biztos, hogy sok mindent letett már az asztalra, és az évek alatt tudásával és szorgalmával a munkáltató gazdasági gyarapodását is elősegítette. Ha a munkáltató egy ilyen dolgozótól kényszerül megválni, akkor a törvény arra kötelezi, hogy a munkavállaló hosszú évek alatt befektetett munkáját és odaadását plusz juttatással hálálja meg: tehát a felmondási időre járó béren kívül a munkáltatónak végkielégítést is kell fizetnie.
Végkielégítés csak a hosszabb ideje fennálló munkaviszony megszüntetése esetén jár, tehát senki ne számítson arra, hogy egy év után végkielégítést követelhet munkáltatójától, ha az felmondást közöl vele. Végkielégítés továbbá akkor sem követelhető, ha munkavállalóként mi mondunk fel a cégnél, akármennyire is hosszú ideje dolgoztunk ott. Ez alól kivétel a munkavállalói azonnali hatályú felmondás esete, ha ugyanis ennek feltételei fennállnak, a munkavállaló végkielégítésre is jogosulttá válik.
A végkielégítés minimális összegét a Munka Törvénykönyve határozza meg. Eszerint: a végkielégítés mértéke
- legalább három év esetén egyhavi,
- legalább öt év esetén kéthavi,
- legalább tíz év esetén háromhavi,
- legalább tizenöt év esetén négyhavi,
- legalább húsz év esetén öthavi,
- legalább huszonöt év esetén hathavi
távolléti díj összege.
A végkielégítésre való jogosultság szempontjából nem kell figyelembe venni azt az egybefüggően legalább harminc napot meghaladó tartamot, amelyre a munkavállalót munkabér nem illette meg, kivéve
- a szülési szabadság és a gyermek ápolása, gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság,
- a tényleges önkéntes tartalékos katonai szolgálatteljesítés céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság három hónapot meg nem haladó
tartamát.
A hosszú évek alatt végzett munkát sem kell azonban honorálni akkor, ha a munkavállaló a felmondás közlésének időpontjában nyugdíjasnak minősül, ekkor ugyanis nem jár végkielégítés. Nem jár továbbá akkor sem, ha a felmondás indoka a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartása vagy a nem egészségi okkal összefüggő képessége. A munkáltató végkielégítés-fizetési kötelezettsége ugyanis csak azokban az esetekben áll fenn, amikor a munkavállaló magatartása és a munkaviszonya megszüntetése között nincs okozati összefüggés. Ha a munkáltató jogszerű felmondásában hivatkozott bizalomvesztés a munkavállaló magatartása miatt következett be, akkor például nem illeti meg a munkavállalót végkielégítés.
***
Látható tehát, hogy a munkáltatói felmondás egy bonyolult és összefüggő szabályrendszer alapján működik, ahol minden szónak és minden írásbeli nyilatkozatnak jelentősége van, továbbá munkáltatóként arra is ügyelnünk kell, hogy minden kötelezettségnek határidőben tegyünk eleget. Ezért mindenkit óva intünk attól, hogy kellő megfontolás és előkészület nélkül döntsön munkavállalói elbocsátásáról, hiszen ez is olyan tipikus jogi aktus, ahol az esetleges hibák később már nem tehetők jóvá. Éppen ezért a felmondás közlése előtt mindenképpen célszerű munkajogban jártas ügyvéd segítségét igénybe venni, aki közreműködhet a felmondás szövegének pontos és korrekt megfogalmazásában, illetve tárgyalási tapasztalatának köszönhetően, a felektől független külső félként hozzájárulhat ahhoz is, hogy munkáltató és munkavállaló a munkaviszony lezárásaként egy mindkét fél számára korrekt megállapodást kössenek egymással.
