A jelenlegi inflációs környezetben, valamint a 13%-os jegybanki alapkamat miatt a bankok hitelezési tevékenysége is lassulást mutat, hiszen az alapkamat emelkedése a bankok hitelkamatainak emelkedését vonta maga után. A magas inflációs környezet pedig nem csak a hétköznapi életünkre van befolyással, hanem a lakáscélú hitelek esetében is problémát jelenthet.
Habár a kormány elsődleges célja az ún. babaváró hitellel kapcsolatban az volt, hogy a gyermekvállalást, és a gyermeknevelést támogassa, sokan mégis ingatlanvásárlás, ingatlanfelújítás miatt gondolják úgy, hogy a maximálisan 10 millió forint összegű szabadfelhasználású kölcsönt megigényelnék.
Jelenleg a piacon a babaváró és CSOK lakáshitelnél kedvezőbb hitelkonstrukciót nem igazán lehet találni, ezért már azok közül is egyre többen gondolkodnak el ezen hitelek felvételén, akik alapvetően nem szerettek volna házasságot kötni.
Jelen cikkünket mindazoknak ajánljuk, akik már fontolóra vették a babaváró megigénylését, vagy akár már a folyósításra is sor került, azonban éppen a válás küszöbén állnak.
Felhívjuk azonban a figyelmüket arra, hogy írásunk a jelenleg hatályos babaváró támogatásról szóló 44/2019. (III.12.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) alapján készült, így a cikkünk a teljesség igénye nélkül, kizárólag általános tájékoztató jelleggel bír, a kölcsönszerződéseket minden esetben egyedileg szükséges megvizsgálni, amelyhez akár szakember segítségére is szükség lehet!
A babaváró tényleg ingyen hitel?
A köztudatban kialakult felfogás szerint a babaváró hitel egy kvázi ingyen hitel, hiszen az első gyermek fogantatása után, a várandósság legalább 12. hetének betöltését követően a hiteltörlesztés szünetel, a második gyermek születésekor a még fennálló kölcsöntartozás 30%-ának megfelelő összegére, a harmadik gyermek megszületésekor pedig a hátralévő teljes kölcsöntartozás összegére vissza nem térítendő ún. gyermekvállalási támogatás jár.
Jól látható, hogy a babaváró hitel tehát nem ingyenes hitel, kizárólag az ún. gyermekvállalási támogatás miatt válhat vissza nem térítendő hitelkonstrukcióvá.
Fontos ezzel kapcsolatban kiemelni, hogy a teljes futamidő alatt (min. 5 év – max. 20 év) a piaci alapú hitelekhez hasonlóan ügyleti kamat kerül felszámításra, amit a hitelfelvevők kötelesek lesznek megfizetni akkor, ha a kamattámogatástól bármilyen jogszabályban felsorolt ok miatt elesnek.
Az ügyleti kamat – mikor kell fizetni?
Ahogy arról már szó esett, a hitel tőkeösszege után ügyleti kamat kerül felszámításra, azonban azt a kamattámogatási időszak alatt nem a hitelfelvevő személy fizeti meg, hanem a Rendelet 13. § (1) bekezdése értelmében az állam nevében a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: MÁK) fogja teljesíteni a hitelintézet felé.
A kamattámogatási időszak alatt tehát a hitelfelvevő helyett a MÁK fizeti meg az ügyleti kamatot, amelynek a mértéke a Rendelet 10. § (4) bekezdése alapján nem lehet magasabb az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (a továbbiakban: ÁKK Zrt.) honlapján (https://www.akk.hu/) havi rendszerességgel közzétett a közzétételt megelőző három naptári hónapban tartott 5 éves névleges futamidejű államkötvény aukcióin kialakult – a betéti kamat és az értékpapírok hozama számításáról és közzétételéről szóló kormányrendeletnek megfelelően számított – átlaghozamok adott aukciókon elfogadott mennyiségekkel súlyozott számtani átlaga 130 százalékának 1 százalékponttal növelt értékénél.
A könnyebb megértés érdekében nevezzük a kamattámogatási időszak alatt felszámított ügyleti kamatot X-nek. Ezen időszak alatt tehát ezt az X-et a hitelfelvevő helyett a MÁK fizeti meg.
A Rendelet 15. § (1) bekezdése és a 16. § (1) bekezdése azonban rögzíti, hogy a kölcsöntartozás hátralévő összegére vonatkozóan a kamattámogatási időszak mikor szűnik meg.
Az alábbiak szerint szűnik meg a kamattámogatási időszak:
Jogosultság elvesztésének esete: | A kamattámogatás megszűnésének időpontja: | |
1. | Folyósítástól számított 5 éven belül a várandósság a kölcsönkérelem benyújtásának időpontjában vagy azt követően fennáll, és a magzat legkésőbb a kölcsön folyósításától számított 5 éves időszakon belül nem tölti be a várandósság 12. hetét. | 5 éves időszak lejártát követő nap. |
2. | Folyósítástól számított 5 éven belül a támogatott személyek által közösen örökbefogadott gyermek után, ha az örökbefogadást engedélyező határozat a kölcsönkérelem benyújtását követően, de legkésőbb a kölcsön folyósításától számított 5 éven belül nem válik véglegessé. | 5 éves időszak lejártát követő nap. |
3. | Támogatott személyek egyike sem rendelkezik már magyarországi lakcímmel. | Az utolsó magyarországi lakcím megszűnését követő nap. |
4. | Gyermekvállalási támogatással érintett kiskorú gyermeket a támogatott személyek egyike sem neveli már a saját háztartásában. | A gyermeknek a szülők háztartásából való kikerülését követő nap. |
5. | A kölcsönszerződés futamideje alatt a házasságot felbontják vagy érvénytelenné nyilvánítják. | Az erről szóló bírósági ítélet jogerőre emelkedését követő törlesztési esedékesség napjától. |
Amennyiben az első 4 esetről van szó, úgy a kamattámogatás összegét, tehát az X-et a kamattámogatásra való jogosultság megszűnésétől számított 120 napon belül egy összegben a hitelintézet útján kell visszafizetni a MÁK-nak.
Abban esetben azonban, ha a házasság megszűnik, a kamattámogatás összegét, tehát az X-et akkor kell visszafizetni, ha és amennyiben a házasság felbontásáig terjedő időszakban nem teljesítették a Rendelet 14. § (1) bekezdésében foglalt valamely feltételt (várandósság 12. hetének betöltése, vagy örökbefogadás).
A fentiekben írtak összegezve azt jelentik, hogy amennyiben a kamattámogatási időszak megszűnik, az addig a MÁK által finanszírozott ügyleti kamatot, tehát az X-et a hitelfelvevőknek vissza kell fizetniük, és a továbbiakban a módosított ügyleti kamat megfizetése is havonta a hitelfelvevőket terheli.
A kamattámogatási időszak megszűnését követően az ügyleti kamat mértéke a Rendelet 15. § (1) bekezdése szerint módosul. Ennek alapján a módosított ügyleti kamat mértéke nem lehet magasabb, mint az ÁKK Zrt. által havi rendszerességgel közzétett, a közzétételt megelőző három naptári hónapban tartott 5 éves névleges futamidejű államkötvény aukciókon kialakult – a betéti kamat és az értékpapírok hozama számításáról és közzétételéről szóló kormányrendeletnek megfelelően számított – átlaghozamok adott aukciókon elfogadott mennyiségekkel súlyozott számtani átlaga 130 százalékának 4 százalékponttal növelt értéke. Nevezzük a könnyebbség kedvéért ezt az ügyleti kamatot Y-nak.
Lehetőség a kamattámogatási időszak visszaállítására
A Rendelet 16. § (6) bekezdése lehetőséget biztosít arra, hogy egy válást követően ismételten jogosultságot szerezzünk a kamattámogatásra az alábbiak szerint.
Amennyiben a kölcsön folyósításától számított 5 éven belül újabb házasságot kötünk, amelyben a másik fél megfelel a jogszabályi feltételeknek, akkor a Rendelet 14. § (1) bekezdése szerinti időtartam számítása újrakezdődik, a kamattámogatás ismételten érvényesíthető, a meghatározott feltételek fennállása esetén pedig ismételten érvényesíteni lehet a törlesztés szüneteltetését, valamint a gyermekvállalási támogatást.
Fontos azonban kiemelni, hogy amennyiben az a fél, akivel ekkor házasságot kötünk, már korábban babaváró kölcsönszerződést kötött, a közös gyermek után a törlesztés szüneteltetése és a gyermekvállalási támogatás kizárólag az egyik kölcsönszerződés vonatkozásában érvényesíthető!
Az előtörlesztés kérdése
A Rendelet 11. § (4) bekezdése alapján a hitelintézet az előtörlesztésért díjat és egyéb költséget nem számíthat fel. Ezzel kapcsolatban viszont az alábbiakra szeretnénk felhívni a figyelmet.
A Rendelet 15. § (6) bekezdése alapján akkor, ha a Rendelet 14. § (1) bekezdésében foglaltaknak a hitelfelvevők nem tesznek eleget, és a folyósítástól számított 5 éven belül a kölcsönt legalább 50%-os mértékben előtörlesztik, az előtörlesztett összegre vonatkozó X mértékű ügyleti kamatot egy összegben, a hitelintézet útján kell visszafizetniük.
Fontos megemlíteni az előtörlesztés körében azt is, hogy a Rendelet 21. § (2) bekezdése alapján a gyermekvállalási támogatást szintén előtörlesztésként kell elszámolni.
Összegezve tehát szeretnénk felhívni a figyelmüket, hogy akár piaci alapú, akár egyéb hitelkonstrukcióról legyen szó, minden esetben figyelmesen olvassák végig a kölcsönszerződésüket, és amennyiben úgy érzik, hogy szükséges, a szerződés értelmezésével kapcsolatban forduljanak szakemberhez!
Amennyiben Ön is szeretné, hogy kölcsönszerződést megvizsgáljuk, forduljon hozzánk bizalommal!