Szakterületek: követelésérvényesítés, ingatlanjog, szerződések joga, peres képviselet, büntetőjog
Beszélt nyelvek: angol, német
Az eljárás megindításakor a felek az elsőfokú bíróság előtt járnak el. 2018. január 01. napjától az új Polgári Perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: új Pp.) jelentősen megváltoztatja az eddig megszokott eljárási struktúrát. Fontos tudni, hogy új szakaszként bekerül az eljárásban az úgynevezett „perelőkészítő szak”, amely során a felek csak írásban kommunikálnak a bírósággal. Az eddigiekhez képest ez sokkal több és koncentráltabb munkát igényel mind a jogi képviselőktől, mind a peres felektől, ugyanis ekkor kell rövid határidőkben előterjeszteni minden előadnivalót, bizonyítékot, bizonyítási indítványt és jogi érvelést. Azért kívánjuk mindezt határozottan kiemelni, mert felperesként ez azt jelenti, hogy a per megindítása előtt minden bizonyítékot be kell szerezni, ellenkező esetben nagy az esélye annak, hogy az eljárás nem jár sikerrel. A perelőkészítő szakaszt követi az érdemi tárgyalási rész, ami az eddig is ismertek szerint a bíróság előtt szóban folyik, az eljárás végén pedig a bíróság ítéletet hoz.
Szakterületek: követelésérvényesítés, ingatlanjog, szerződések joga, peres képviselet, büntetőjog
Beszélt nyelvek: angol, német
Szakterületek: ingatlanjog, szerződések joga, öröklési jog, peres képviselet, társasági jog, büntetőjog
Beszélt nyelvek: angol
Szakterületek: követelésérvényesítés, ingatlanjog, szerződések joga, peres képviselet
Beszélt nyelvek: angol
Szakterületek: ingatlanjog, szerződések joga, öröklési jog, peres képviselet, társasági jog, büntetőjog
Beszélt nyelvek: angol, spanyol
Szakterületek: követelésérvényesítés, ingatlanjog, szerződések joga, peres képviselet
Beszélt nyelvek: angol
Szakterületek: követelésérvényesítés, szerződések joga, peres képviselet
Beszélt nyelvek: német
Szakterületek: ingatlanjog, szerződések joga, öröklési jog, peres képviselet, társasági jog
Beszélt nyelvek: angol, német
Ezt a honlapot a Budapesti Ügyvédi Kamarában bejegyzett Újváry Zsolt Ügyvédi Iroda tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a www.magyarugyvedikamara.hu honlapon találhatóak.
© 2022 – Újváry Zsolt Ügyvédi Iroda
A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.